Szeptember
4-től látogatható a Kiscelli Múzeum csarnokában az igen
különleges és egyedi kiállítás a FreeCikli, ahol a kerékpár
kultúrtörténetével ismerkedhetünk meg.
„Fővárosunkban
évről évre egyre többen szállnak kerékpárra annak közlekedési
és környezetvédelmi előnyeit élvezve. Az utóbbi évtizedekben
elviselhetetlenül megnőtt autóforgalomra reagálva egyre több
civil csoport alakult, amelyek a kerékpárral való közlekedés
feltételeinek javítása mellett lobbyznak, s kialakult egy sajátos
budapesti kerékpáros szubkultúra is.
A
kiállítás három témakör köré csoportosítva mutatja be a
nagyvárosi kerékpározás kultúrtörténetét. Az első egység a
"vasparipának" a polgári társadalom egyik szórakozási
eszközeként történt budapesti megjelenését, meghonosodását
mutatja be. Korabeli újságcikkek, fotók és könyvek segítségével
szemléltetjük az első velocipédek fővárosi fogadtatását, majd
fokozatos tömegtermékké válását, aminek köszönhetően egyre
szélesebb társadalmi rétegek engedhették meg maguknak, hogy
kerékpáron járjanak munkába, bevásárolni vagy kirándulni. A
tárlat kiemelten foglalkozik a korabeli gyártókkal, a biciklis
viselkedési szabályok, rendeletek fejlődéstörténetével és a
kerékpár, mint munkaeszköz megjelenésével is.
A kiállítás
másik egysége a női emancipáció és a kerékpározás
összefüggéseit láttatja a 19. század végén és a 20. század
elején. Kiindulópontunk egy újsághír: 1892-ben az amerikai
újságírónő, Elizabeth Pennel Berlintől egészen Budapestig
kerekezett velocipédjén, ezzel is demonstrálva a férfiak uralta
polgári társadalom számára, hogy a nők is képesek komoly
sportteljesítményekre. A tárlat ezen része elsősorban a nők
jogainak fokozatos kiterjesztésén és a női divat változásain
keresztül mutatja be a női emancipáció és a kerékpározás
kapcsolódási pontjait.
A
kiállítás aktuális kérdéseket, valamint a kerékpáros sportot
feldolgozó részének a Kiscelli Múzeum kriptája ad helyszínt. A
különböző gyorsasági és ügyességi kerékpáros sportágak
mellett itt mutatjuk be Európa legrégibb épített kerékpárpályája,
az 1896-ban épült Millenáris Velodrom történetét. A kriptában
kapnak helyet ugyanakkor a kerékpáros divatot és szubkultúrát,
valamint ennek reprezentációs színtereit (futár szubkultúra,
romkocsmák, közterek stb.), s végül a kerékpáros közlekedés
tömegmozgalommá válásának főbb elemeit (pl. a Magyar Kerékpáros
Klub akciói, Critical Mass kerékpáros felvonulás) bemutató fotók
és tárgyak. A kiállításban az archív fotók, plakátok és
könyvek mellett jórészt magángyűjtőktől származó kerékpárok
- mintegy 100 darab, melyek közül jó néhány egészen különleges
- is láthatók. A tárlatot számos múzeumpedagógiai program és
rendezvény kíséri.”-írja az Artportal honlapján.
A
FreeCikli november 14-ig látogatható a Kiscelli Múzeumban.
(Forrás:
Kiscelli M., Artportal)